A budapesti Nemzetpolitikai Államtitkárság 2016-ban indított nagyszabású óvodafejlesztési programot, melynek köszönhetően számos óvoda és játszótér újul meg Kárpát-medence-szerte. A horvátországi program folytatásaként a múlt héten átadták az első játszóteret a szórványban, méghozzá Vukováron.
A Nemzetpolitikai Államtitkárság 2016-ban indított Kárpát-medencei óvodafejlesztési programjának horvátországi szakmai partnere a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma (HMPF). A horvátországi program keretében már számos beruházás és pályázat megvalósult, illetve jelenleg is folyamatban van, amelyek mind a minőségi magyar óvodai oktatást segítik elő. A szlavóniai szórványközösségekben öt játszóteret fognak építeni, közülük az elsőt most Vukováron adták át.
A program részleteit és az eddig megvalósult beruházásokat Csapó Nándor, a HMPF elnöke ismertette.
A vukovári Adica parkban létesült játszóteret a város alpolgármestere, Marijan Pavliček és Pirityiné Szabó Judit, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője adta át.
– Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a külhoni magyar gyermekek is megfelelő ellátásban részesüljenek a legkisebb kortól fogva. Ennek érdekében kezdtük el az óvodafejlesztési programot, melynek köszönhetően számos magyar óvoda, illetve játszótér újulhat meg Kárpát-medence-szerte. Örülök, hogy Horvátországban is lehetőségünk van a program megvalósítására, és hogy átadhattuk az első játszóteret – mondta Pirityiné Szabó Judit.
A játszótérátadón részt vett többek között Jankovics Róbert és Matijević Olivér, a HMDK elnöke, illetve ügyvezető elnöke, valamint De Blasio Antonio eszéki magyar főkonzul is.
A beruházás a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programja keretében, a Bethlen Gábor Alap közreműködésével valósul meg.