Hol a világ közepe? – Barkóca kisújságíró-tábor Kopácson

Földönkívüliek és ötlábú birkák után kellett „oknyomozniuk” a Barkóca kisújságíró-tábor résztvevőinek Kopácson, emellett nem kisebb kérdésre kaptak választ a nap végére, mint hogy hol van a világ közepe.

A Barkóca kisújságíró-tábor a HMDK által kiadott Barkóca gyermeklapról kapta a nevét. 2000-ben rendeztük meg először, azokban az években az eszéki magyar iskolaközpont volt a helyszíne, de voltak tengerparti Barkóca-táboraink is, majd néhány évig a zánkai (Magyarország) táborozásokkal kötöttük egybe. A táborban az újságírás fortélyaival való ismerkedésen kívül különböző programokban vettek részt a gyerekek, olyanokban, amelyek valamilyen módon kapcsolódtak az újságíráshoz, és megmutattuk nekik a lapkiadás „műhelytitkait” is.

Az elmúlt években a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fórumával (HMPF) karöltve szervezzük meg, amely az anyagi támogatáson túl szakmai segítséget is nyújt pedagógusainak közreműködése révén.

A résztvevők körbebiciklizték Kopácsot

Az idei kisújságíró-tábornak a kopácsi Tangazdaság és Ifjúsági Központ volt a helyszíne, drávaszögi és szlavóniai gyerekek vettek részt benne. Az egynapos program délelőttjét kerékpáros kirándulás töltötte ki. A gyerekek Ruzsicska Ilonka kopácsi óvónő, a pedagógusfórum elnökségi tagja vezetésével körbebiciklizték a falut, megcsodálva természeti adottságait.

Egyébként meg tudjuk, hogy az újságírás részét képezi az utazás, a tapasztalatszerzés, a személyes részvétel – mesél a túráról Ruzsicska Ilonka, hozzátéve, a résztvevőknek egy további foglalkozás keretében kellett leírniuk a túrán szerzett élményeiket. Beszélt arról is, hogy az idei tábort „Hol van a világ közepe?” címmel rendezték.

– Tulajdonképpen erre épült a teljes délelőtti foglalkozásunk: mesét olvastunk, plakátot és képregényt készítettünk e témában, a végső cél pedig az volt, hogy a gyerekek megfejtsék, hol van a világ közepe – mondja az óvónő, majd halkan jegyzi meg, hogy ne lője le a poént a gyerekek előtt, a megoldás a szóviccek szintjén az L betű, mélyebb szinten pedig az, hogy önmagunkban.

Az újságíró bőrébe bújhattak a gyerekek

A délutáni foglalkozásra Kérdezz-felelek címmel került sor, amelyen keresztül a gyerekek az újságíró bőrébe bújhattak, oknyomozást folytatva különböző izgalmas (kitalált) témákban: A földönkívüliek elrabolták Bözsi nénit; Ötlábú birka született a faluban; Híres sztárfocista költözött Kopácsra – ezeket a történeteket kellett körüljárniuk a csapatoknak, mindenki beleélte magát a játékba, amelyet Micheli Tünde, lapunk főszerkesztője és Molnár Mónika tudósító találtak ki és vezettek.

– Azzal a témával foglalkoztunk, hogy hogyan tegyünk fel jó kérdéseket, hiszen ugye az újságírói munkához nagyon fontos, hogy jól tudjunk kérdezni. Erről szól ez a szerepjáték, minden csoporton belül van egy riporter és néhány szereplő, a feladat pedig, hogy tudósítás készüljön a begyűjtött információk alapján – mondja Mónika, hozzátéve, a tapasztalati úton való tanulás rögzül leginkább, éppen ezért tartották fontosnak, hogy kipróbáltassák a gyerekekkel az újságírás izgalmas tevékenységét.

A tábor további célja, hogy a fiatalok közösségben legyenek

– A gyerekek rendszeresen megkapják és olvassák a Barkóca gyermeklapot, aminek állandó szereplői is, hiszen rajzaik, írásaik jelennek meg az újságban. A tábor célja, hogy betekintést nyerjenek abba, hogyan készül az újság, hogy a szerkesztők közelebb hozzák a gyerekekhez e tevékenységet. A táborban mindemellett szociális kapcsolataikat is ápolják a fiatalok, kikapcsolódnak, társalognak, aminek, azt hiszem, nem kell hangsúlyozni, mennyire fontos a szerepe mobiltelefonos világunkban – nyilatkozta lapunknak Pálinkás Krisztián, a pedagógus fórum irodavezetője.

A kisújságíró-tábor a magyar Belügyminisztérium Köznevelésügyi Államtitkárságának támogatásával valósult meg.