Népmesemondásban versenyeztek

Idén is mesemondó versenyt rendezett a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma. A vetélkedőnek ezúttal nem volt témája, a gyerekek szabad kezet kaptak, a lényeg, hogy magyar népmesékből kellett választaniuk. Ezúttal sem volt könnyű dolga a zsűrinek, sok-sok szép előadás hangzott el.

Az anyanyelv ápolása és népszerűsítése érdekében a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma évente több versenyt, szemlét szervez, ezek egyike a mesemondó verseny, amelyet évek óta a Laskói Általános Iskolával közösen tartanak meg.

– A vetélkedő célja, hogy a gyerekek figyelmét a mesék kapcsán többek között az olvasás fontosságára, szépségére is ráirányítsuk – nyilatkozta lapunknak Pálinkás Krisztián, a pedagógusfórum irodavezetője.

Azt is megtudtuk tőle, az idei vetélkedőn összesen 40 gyerek vett részt több mint tíz drávaszögi és szlavóniai általános iskola magyar tannyelvű és anyanyelvápoló tagozatáról. A diákok három kategóriában mérték össze mesélőtehetségüket.

– A gyerekek nagyon szeretik a mesét, a mese szeretete neveli őket, fejleszti beszédkészségüket, valamint általában fontos erkölcsi üzenetet is hordoz számukra, melyeket hasznosíthatnak az életben – mondta el lapunknak Szenn Lídia tanárnő a versenyen, hozzátéve, nagy öröm számukra, hogy a laskói iskola adhat otthont a rendezvénynek, ahol találkoznak, megismerkednek egymással a baranyai és szlavóniai magyar iskolák diákjai.

Idén sem volt könnyű dolga a zsűrinek, színvonalas előadásokat hallhattak. A bírálóbizottság tagja volt Toldi István vajdasági mesemondó is, aki a rendezvény kezdetén maga is elmondott egy mesét a hallgatóságnak az iskola aulájában. Több mint tízéves mesemondói pályafutása alatt számos díjat nyert a Vajdaságban és Kárpát-medence-szerte, többek között a magyar kultúra lovagja és a népművészet mestere címmel is kitüntették.

Toldi István

– Míg szavaláskor kötelező, mesemondás közben nem kell ragaszkodni szó szerint a szöveghez. A mese vázát, valamint a sorrendet nem szabad megváltoztatni, de hogy a mesélő hogy mondja el, hogyan díszíti a történetet, az csakis rajta múlik – mondta el lapunknak, illetve eredményhirdetés előtt a diákoknak is jó tanácsként a bácskertesi mesemondó. Hozzátette, ahhoz, hogy valakiből jó mesemondó legyen, nagyon sokat kell gyakorolni. Kérdésünkre, hogy van-e létjogosultsága a népmesének és mesélésnek a 21. században, azt mondta, ez a műfaj egyre nagyobb figyelmet kap globális szinten, jegyében egyre több fesztivált, tábort szerveznek Kárpát-medence-szerte, s rengeteg olyan nagyszerű meseomondó van, akitől tanulni lehet.

A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem támogatta.

A verseny díjazottjai:

3-4. osztály:
1. Kollár Emanuel (Vörösmarti Általános Iskola)
2. Kettős-Csiffáry Zsófi (HMOMK, Eszék)
3. Horvát Laura (Antunovaci Általános Iskola), Szécsényi Imre (Vörösmarti Általános Iskola)

5-6. osztály:
1. Fica Lili (Vörösmarti Általános Iskola), Dankos Dorina (HMOMK, Eszék)
2. Pozsár Edina (HMOMK, Eszék)
3. Csapó Martin (Hercegszőlősi Általános Iskola)

7-8. osztály
1. Kovács Noémi (Laskói Általános Iskola)
2. Deák Lorena (Hercegszőlősi Általános Iskola)
3. Kucsera Mercédesz (Darázsi Általános Iskola)

Különdíj: Miličević Ela (Ójankováci Általános Iskola)