A Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma a Bethlen Gábor Alap támogatásával „Digitális szülőföld – Mindennapi kenyerünk” elnevezéssel tavaly hirdetett meg diákvetélkedőt, amelyre hat csapat nevezett be. A beérkezett pályamunkákat február 21-én egy nyilvános bemutatón értékelte a zsűri. A legjobb munkát az újbezdáni diákok készítették.
A Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma tavaly hirdette meg a Digitális szülőföld elnevezésű diákvetélkedőt, amelyre horvátországi magyar egyesületek, helyi választmányok, iskolák, kisebbségi önkormányzatok nevezhettek be.
Egy maximum 20 diaképből álló prezentációt kértek a csapatoktól, amelyben a régiónkra jellemző honos ételek és italok eredetét, elkészítésének folyamatát és fogyasztásának módját kellett a pályázóknak ismertetniük.
– Meggyőződésünk, hogy ily módon a tanulókat kellőképpen sikerült motiválnunk arra, hogy jobban megismerjék elődeik életét és mindennapi szokásait. Tekintettel arra, hogy benevezni csak valamelyik szervezet, iskola, közösség vagy egyház nevében lehetett, az elnyert díjak is ezen közösségek tevékenységét fogják szolgálni – mondta Csapó Nándor, a pedagógusfórum elnöke és a zsűri egyik tagja.
A pályamunkák alapján a legérdekesebben legjobban a kubikos bab készítésé az újbezdáni tanulók prezentálták így ők lettek az elsők. Második lett a kopácsi halászok kedvenc ételével, a kopácsi tagozati iskola, a harmadikak pedig a vörösmarti diákok, akik Fődi néni kenyerével nevezetek be a versenyre.