A Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma és a HMDK szervezésében idén is közel félszáz horvátországi gyerek táborozott augusztus 16-tól egy hétig a Balaton-parti Erzsébet-táborban.
Az Erzsébet-program többek között évente mintegy ezer, a Kárpát-medence országaiban kisebbségben, sokszor szórványban élő magyar gyermek anyaországi táboroztatását teszi lehetővé. Ennek keretében töltött el augusztus 16-tól egy hetet a Balatonon 44 horvátországi magyar kisgyerek és kísérőik a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma és a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége szervezésében
A program horvátországi koordinátora, Pálinkás Krisztián lapunknak úgy nyilatkozott, hogy Horvátországból a hetedik éve üdülhetnek gyerekek Európa egyik legnagyobb ifjúsági komplexumában, amely Zánkán található.
– Idén is számos drávaszögi és szlavóniai településről jelentkeztek a pályázatunkra gyerekek. Előnyt élveztek azok, akik dobogós helyet értek el a különböző anyanyelvi versenyeken, és kultúregyesületekben tevékenykednek – fejtette ki Pálinkás Krisztián programkoordinátor.
A balatoni tábor szervezői a korábbi évekhez hasonlóan rendkívül változatos programmal készültek most is, így különböző foglalkozásokon, vetélkedőkön és játékokon is részt vettek a gyerekek.
− Gyerekeink nagyon aktívak voltak. Leginkább az akadályversenyt élvezték, de szinte minden program elnyerte tetszésüket. Egyedül az időjárás nem kedvezett, a tábor utolsó napjaiban esett az eső, de azért az első napokban strandolni is tudtunk – mondta Jurićné Várnai Katalin, az egyik kísérőtanár. Hozzátette, hogy a bemutatkozókon Eszék, Kopács és Dályhegy településekről tartottak egy kis összefoglalót, valamint népdalokat és néptáncot adtak elő a gyerekek. A Ki mit tud?-on egy különdíjat kaptak, és az egyéb kategória győztese is a horvátországi csapat tagjai közül került ki.
A horvátországi gyerekek a sok program mellett egymást is jobban megismerték, valamint betekintést nyertek a többi országból érkezők szokásaiba, mindennapi életébe. Élményekkel teli hetet tölthettek el a „magyar tenger” partján a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatásával.