Folyamatosak a fejlesztések a kopácsi Tangazdaság és Ifjúsági Központban

Három évvel ezelőtt került sor a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma (HMPF) tulajdonában lévő kopácsi Tangazdaság és Ifjúsági Központ hivatalos átadóünnepségére. A magyar kormány támogatásából épült létesítményt azóta is folyamatosan fejlesztik.

A „2015 a külhoni magyar szakképzés éve” program keretében a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma egy tangazdaság és ifjúsági központ létrehozására adott be pályázatot és készített egy többéves tervet.

A munkálatok első fázisában, 2018 elején az 1912-ben épült központi objektumot újították föl. Majd a projekt keretein belül a létesítmény udvarán tíz, egyenként négyfős bungalót építettek, és egy külön kültéri vizesblokkot alakítottak ki. Mindezt, valamint a tangazdaság épületének belső tereit és egy kisbusz megvásárlását is a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával sikerült megvalósítani. A felújítás a filagória kialakításával és az udvar rendezésével folytatódott. A Tangazdaság és Ifjúsági Központban a hivatalos átadóünnepséget 2019-ben tartották.

– Az átadást követő évben megépült egy fedett tanmedence, valamint egy fóliasátor és gyümölcsös telepítésére is sor került. Idén pedig újabb fejlesztéseknek örülhetünk, egy kis sportpályát szeretnénk kialakítani, amihez egy füves területet bekerítettünk fém oszlopokkal és műanyag hálóval. A Mesevár elkorhadt lépcsőjét is ki kellett cserélnünk, valamint megtörtént a filagória fa felületeinek karbantartási festése is – mondta el Pálinkás Krisztián, a HMPF irodavezetője, aki hozzátette, a pedagógusfórum a közeljövőben tehetséges gyermekek zenei oktatását is támogatni szeretné, amihez már megvásárolta a szükséges hangszereket.

A fejlesztések a Nemzetpolitikai Államtitkárság jóvoltából, a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósultak meg.